Code Week az Újpesti Csokonaiban 2021-ben

 
 
A fenti három logo határozta meg az életünket október hónapban. A 9. Code Week az Újpesti Csokonaiban is nagy esemény volt, az eseményeket a Meet and Code a már megszokott módon támogatta. Ez a 9. Code Week és talán 1 olyan év volt, amikor nem vettünk részt az eseményen, mely a mai napra már nemzetközivé vált. A Code Week egy olyan alkalom, mely két héten át tart, alulról szerveződik, de az Európai Bizottság óriási támogatását élvezi.
 
Az esemény térképe





A végeredmény


Iskolánk október 24-ére 64 eseményt regisztrált, melyekből néhányat november hónapban fogunk megvalósítani. Mindig jó látni saját eseményeinket a fenti térképen.
 
A Bőrfestő utcában megvalósult tevékenységek :-)
 

Az úgy kezdődött, hogy 

 
  • Június 3-ától lehetett pályázni a NIOK Alapítványnál a Meet and Code támogatására.
    • 4 eseménnyel pályáztunk, ebből hárommal nyertünk.
 
Nyertes projektek
 
  • A Teams-en megalakult a kommunikációs csatorna az ötletelésre - az inspirációt a nyertes projektek biztosították.

A Teams felülete
 

  • Részt vettünk webináriumokon és tartottunk webináriumot  (iskolánk egyik pedagógusa Code Week vezető tanár, ő is segítette munkánkat).
 
 
  • Figyeltük a Code Week hivatalos oldalát, tanulmányoztuk a megvalósítható leckéket.
  • Megbeszéltük, hogy részt veszünk a Code Week Challenges kihívásokban tanórákon és azokon kívül is.
Kihívások a Code Week oldalon

  • A kihívásokat magyar vezető tanárok le is fordították, de végül az összes kihívás megjelent magyarul a nemzetközi oldalon is.
    • 29 nyelven érhető el a programok, leckék nagy része.
 

 

És úgy folytatódott, hogy

  • Október 1-jén elkezdtük szervezni a programokat, különösképpen figyelve a Meet and Code által támogatott 3 fő eseményre:
    • Kódold át az éjszakát! 5. - Meet and Code
    • Kódolás a legkisebbeknek - Meet and Code
    • Csokonaisok, kódolásra fel! - Meet and Code
    • Meghirdettük a kihívásokban való részvételt az osztályokban. Ezek teljesítése folyamatos egészen november közepéig.
      • A 4.b-sek azonnal rákaptak a kihívásokra. Először azokat választották, amiket már ismertek és könnyen ment nekik. Erről a Twitteren is hírt adtak.
a 4.b a Twitteren
    • Elfogadtuk a Code Week 4All kihívást, melyet a magyarországi nagykövet, Dr. Főző Attila László szervezett, és szerveztünk Cody Color bajnokságot. Előkészítettük unplugged Cody Color játékkal, de az online játékban is gyakoroltunk.

 

    • Felregisztráltuk a programokat a hivatalos felületen. Ez a munka (mert ez munka) ment a legnehezebben.
Néhány esemény

Következzen a 3 nagy esemény beszámolója.


  1. Csokonaisok kódolásra fel!

    Gimnáziumunk fenállása, 2003 óta már volt egyszer nálunk egy nagy Csokonais találkozó. Egy témanapra hívtuk meg az ország más településein található Csokonai nevét viselő iskolákat. Az a rendezvény rendkívül sikeres volt, innen jött az ötlet, hogy a Code Week-en is hasonlót szervezzünk. Szívhezszóló levelet írtunk 3 iskola igazgatójának, akik örültek a felkérésnek. Sajnos személyes találkozóra nem mertünk gondolni.
     
    Ebben a tanévben a járványhelyzet kevéssé szólt bele programjainkba, de sajnos erre az egyre rányomta bélyegét.
     
    Végül, sok szervezés után "csak" a Debreceni Csokonai Gimnázium tudta elfogadni  meghívásunkat. A program azonban így is remekül sikerült. Az "együttműködés" égisze alatt kedvet csináltunk a Code Weekhez, bemutattuk a kihívásokat, robot szakköröseink bemutatták 2 kedvencüket a Lego EV3-at, a Lego Spike-ot, valamint gimnazista lányaink meséltek legnagyobb rendezvényünkről az éter túloldalán ülő gimnazista fiúknak. 👩😍😀
     

    Szakértők serege


  2. Kódolás a legkisebbeknek

    Ez a program idén vált jógyakorlattá, mert a tavalyi tanévben rendkívül sikeres volt. Hibrid módon került megrendezésre, hogy az elsősök egy kicsit a Teams felületéhez is hozzászokjanak. Persze mégis mindenki élőben élvezte a legjobban a programot. 

    Az első évfolyam tanulói számára (7-8 évesek) egy mesén keresztül ismertetjük meg a kódolás alapjait. A keretttörténetben a tanulóknak segíteniük kell a különböző akadályokon átjutni a főszereplőnek. Az idei tanév egyik kerettörténete az állatkertben játszódott.

    A feladatmegoldásban 4. osztályos tanulók segítették a kicsik csapatait. A játék során a kódolás alapjainak megismerése mellett fontos, hogy fejlődik a tanulók együttműködési készsége és a kommunikációjuk. Fontosnak tartjuk, hogy a nagyobbak segítsenek, magyarázzanak a kisebbeknek. A tevékenység jó lehetőség arra is, hogy iskolánk új "polgárait" bevezessük a közös Teams felület használatába.
     
    Olyannyira  tetszett a kicsiknek a program, hogy a 2. évfolyam osztályai is kérték a negyedikeseket és tanítójukat, hogy látogassanak el hozzájuk.







  3. Kódold át az éjszakát! 5. 

    Hagyományainkhoz híven és Bázisintézményi kötelezettségünknek eleget téve a 2021/22-es tanévben is megrendeztük jógyakorlattá vált éjszakai eseményünket. Ez az az esemény, amit mi szervezők a legjobban szeretünk. Talán azért, mert diákjaink is szeretnek részt venni rajta és, mert már rutinosak is vagyunk a szervezésben. A tavalyi járványhelyzet ugyan feladta a leckét, de annyit profitáltunk belőle, hogy megtanultuk, hogyan lehet egy ilyen programot hibrid formában megszervezni. 

     
    Most is nyitottunk a környező iskolák felé, és az online rendszereknek köszönhetőn bizonyos rendszerességgel online közvetítést tartottunk
     
    A rendezvény célja, hogy a kódhét szellemiségét minél szélesebb körben terjeszthessük. A hibrid forma megengedte, hogy a program legjobb része - a bennalvás az iskolában - is létrejöhessen. 
     
    Nagy öröm volt számunkra, hogy gimnazistáink nagy létszámmal képviseltették magukat az estén. Előző éveinkben az alsó tagozaton volt legnagyobb az érdeklődés, de idén ez most megváltozott.
     
    Az előző évekhez hasonlóan célunk az volt hogy ezen az éjszakán minél több robot és programozási gyakorlat bemutatásra kerüljön. Már ismertnek számító pedagógus szakértőink is jelezték, hogy online is részt vesznek az eseményen. Rajtuk kívül új pedagógus kollégákat is felkértünk, új lelkes belső szakértőink is lettek. 
     
    Külön köszönjük Skultéty Katalinnak, Benedekné Fekete Hajnalkának, Bosányi Évának, hogy külső szakértőként ebben az évben is rendelkezésünkre álltak, gazdagították a kínálatot! 
     
    A program a következő volt:
     
     
     
     
     
    Az éjszaka megszervezése nem volt könnyű dolog, hiszen nagyon sok, változatos programból választhattak a résztvevők, de a programok időtartama miatt természetesen nem tudtak mindegyiken részt venni. Ezért a különböző programokat színkódokkal jelöltük, így próbáltuk koordinálni az eseményeket.
     

    Megnyitó kicsiknek


    A "hírek" azonban terjedtek, ez azt eredményezte, hogy sok foglalkozást a kódhéten más napokon is meg kellett tartanunk, hogy senki ne maradjon le róluk.

    Külön köszönet illeti az Abacusan Stúdiót, Sugár Sárát, Büti Istvánt és két kiváló, fiatal kollégájukat, akik elfogadva a meghívást egészen éjfélig szórakoztatták a Csokonai nagyérdemű közönségét.


    Artech robot

    A Code Week 2 hete alatt rengeteg fotó és videó készült, melyek rendezése még tart, de hamarosan itt a blogban is megtekinthetők lesznek. Addig álljon itt néhány ízelítőül.
     

     


 
 

Code Week 2023. az Újpesti Csokonaiban

Az idei Code Week is úgy kezdődött, ahogy az előző, részt vettünk a II. Magyarországi Code Week Konferencián. Október 7-én kiváló helyszín...